Titisee - Freiburg

november 14, 2018

Titisee - Freiburg

Pastrami

Hosszas tanakodás után, hogy hova kiránduljunk a november elsejei hosszú hétvégén, az újra és újra visszatérő Freiburg am Breisgaura és Titiseere esett a választás. Ugyan nem a meleg német novemberi időjárás miatt választottuk ezt célpontul, hanem inkább a társaság miatt: meglátogattuk Bakit és Anikót, még mielőtt a kis Lili betoppanna az életükbe, és mielőtt a nyugodt hétköznapjaikat fel nem forgatná fenekestül. Mindezt persze jó értelemben. 😊

Sankt Blasien

Szerdán délután a vonatról leszállva Baki és Robi fogadott bennünket Freiburgban. Kis séta után beültünk egy pastramis helyre, amit Ákos már régóta ki akart próbálni. A berendelt szendvicseket elnegyedeltük, hogy jusson még vacsorának is hely a pocakban. Miután konstatáltuk, hogy "nem rossz, nem rossz, de Baki jobbat csinál", mentünk haza Titiseere.

Másnap Anikó munkahelyén, a helyi pékségben reggeliztünk. Minden egyes alkalommal, amikor itt járunk, Viru eszik egy káposztás szendvicset. Olyannyira hagyomány, hogy Anikó már egyből be is rendelt neki és persze Bakinak is egy-egy káposztás szenyát. Kényelmesen megreggeliztünk, megkávéztunk, majd elkocsikáztunk az egyik közeli kisvárosba, aminek a város méreteivel ellentétben gigantikus dómja van. Sankt Blasien a hely neve, ha arra jártok, érdemes útba ejteni. A dóm mellett kolostorral is büszkélkedik a kis város, de még ha ezek az építmények nem is vonzanak, a falun átfolyó patak, mellette futó fő utca, a rajta átívelő kis hidak, mindezt egy dimbes-dombos festői háttér elé bepakolva már talán igen.

Kolostor udvara - Sankt Blasien

Másnap ismét kirándultunk egyet hármasban Anikóval. A pénteki célpontunk Höwenegg volt. A tábla szerint itt 10 millió évvel ezelőtt egy aktív vulkán volt, melynek értékes bazalt alapanyagát a 20. században kibányászták, maga után hagyva egy nagy lyukat, ahol egy természetes bányató képződött. Ma már természetvédelmi területként van nyilvántartva, szóval ne vigyetek el követ innen. 😃 A túraútvonal egy kellemes 4-4.5 km-es körséta, hol bükköst, hol fenyvest keresztül szelve. Ezután egy másik kisvárost szemeltünk ki magunknak felfedezésre, de sajnos itt koppantunk, hogy sajna ez a képeken ígéretesebbnek mutatkozott. A nevére sajnos már nem is emlékszek.

Fő utca - fő patak

Szombaton szerencsére már Ákos is szabad volt, nem beszélve Balázsról és Robiról, akik szintén csatlakoztak az aznapi programunkhoz. Elkirándultunk Staufenbe, a süllyedő faluba. Ha erre jártok és még nem süllyedt el, akkor mindenképp nézzetek be! Egy ékszerdoboz. A falu elején áll egy pukli, telis-tele borszőlővel, a tetején egy várrommal. Innen indul a macskaköves sétáló utca, színes, ódon kis házikókkal, csábító kávézókkal, boltokkal. Van egy kis fa, kültéri pub is a falu elején, ahol koccintottunk egy pohár itallal, ha már így összejött a csapat, és természetesen itt is magyar felszolgálóba bukkantunk. Szerintem már tényleg mindenhol ott vagyunk. Staufen híres a schnaps készítésről is, be lehetett volna menni a főzdébe is, ha nem hétvégén jöttünk volna. Nem baj, hagyunk valamit legközelebbre is.

A dóm belülről

Staufen után elautóztunk a közeli Münstertalba, ahol szintén egy szép templomba és egy kolostorba bukkantunk. A kilátás szintén pazar volt, sajnos a fényviszonyok miatt a telefonnal már nem tudtam érdemi képet készíteni róla. Innen aztán egyenesen mentünk az étterembe, a Fliegenhorst-Eschbach-ba. Egy régi repülőtéri hangár egy részéből lett kialakítva az étterem, amiből be lehet látni a hangár másik felébe, ahol különböző kisebb repülőgépek illetve kocsik, gépek vannak kiállítva vagy épp csak tárolva? Na ezt nem tudom. Mindenesetre nagyon vagány egy hely, a menüje össz-vissz 6-7 fogás, levessel, desszerttel együtt, a konyhája pedig teljes egészében belátható (kvázi a konyha mellett vannak elhelyezve az asztalok, egy légtérben azzal). Megvan a feelingje. Én halat kértem rizottóval, Viru francia hallevest és marha steaket. A steak akkor volt, hogy nem látszódott ki alóla a négy kis miniatűr félbevágott burgonya. Elhiszem én, hogy bőkezűek akarnak lenni a hússal, a körettel meg mértékkel bánnak, különben kárba vész az a sok finom, szaftos husi, de azért nem kéne átesni a ló túloldalára. Amikor a negyedik falat után nincs mit a húshoz enni, és még több mint a fele megvan, azt valahogy nem tudom megérteni. No mindegy, nekem a halam tökéletes adag volt, tökéletes elkészítéssel, és Virunak a hús illetve a köretarányok is bejöttek, szóval minden rendben volt.

A vacsora után visszamentünk Bakiékhoz még beszélgetni, borozgatni, amihez a fenti magyar szomszédpár is csatlakozott. Egy kiadós alvás követte mindezt és a vasárnapi hazaút. Viru Baselben leszállt, vonatról repülőre váltott, én pedig tovább száguldoztam Zermatt irányába. Jövő hétvégéig itt vagyok, majd ismét otthon töltök két hetet, majd a karácsony előtti két hétre ismét kijövök Zermattba.