Vicces, hogy a magyar, legkevésbé síelni tudó munkatársnak kell megszerveznie a sínapot egy svájci síparadicsomban lévő irodában ahhoz, hogy 3 év után végre ismét mindenki ráérjen, egy nap közösen sílécre állni és együtt lesiklani a pályán... vagyis ők siklottak, én meg hol bukdácsoltam, hol majdnem lobogtam utánuk. 😂
Az időzítést nem is lehetett volna jobban megtervezni, mert már nem volt "arschkalt" (segghideg?!), viszont előző nap esett egy jó 15-20 centi friss hó, így a pályák nem voltak jegesek, kopogósak. Annyiból volt - nekem egyedül - kihívás, hogy a pálya délelőtt 10 órára "puklipiste"-vé változott. Hiába próbáltam a lehető legjobb tudásomat bemutatni a helyi fenegyerekeknek, sajnos nem sikerült. 5-6 évnyi kemény sítudásom, ha melléjük állok a pályán, egy perc alatt tovaszáll. Annyi önbizalmat tudtam csupán két megállás között összekaparni, hogy ne reszkessenek a lábaim úgy, mint a nyárfalevelek a szélben. "Szerencsére" általában én voltam az utolsó, így reménykedtem benne, hogy annyira nem figyelik, hogy síelek. 😌😅
Attól függetlenül, hogy főként saját magamnak stressz helyzetet okoztam, szuper volt a nap és hálásak is voltak, hogy megszerveztem a napot. Természetesen síelés Svájcban nem múlhat el Apero nélkül, így pár kör után fél 1 magasságában lecsúsztunk Furira, ahol a Zum See étteremben vártak minket fehérborral (koccintáshoz ők mindig fehérbort isznak) és finger fooddal. A kis harapnivaló igazából elég lett volna ebédnek, de nem volt mese, enni kellett még egyszer, mert foglalásunk volt a Blatten étterembe. Az étterem elhelyezkedése, kínálata is elég pazar, csak a tulajdonosnak van egy érdekes stílusa, amit vagy bevesz az ember gyomra, vagy sem. Ő poénnak, kedves cukkolásnak szánja szerintem, de olykor olyat odabök az embernek, hogy keresztbe áll a szeme. No mindegy, ezt leszámítva is nagyon jól telt a nap, csupán bennem voltak ezek miatt vegyes érzelmek.
Az étel első osztályú volt, a választott vörösbor is, bár egy kortynál többet a növekvő fejfájásom miatt nem tudtam legyűrni a torkomon. Jól keresztbe tettem magamnak, szerintem attól fájdult meg a fejem, hogy folyamatosan azon izgultam, ki mit gondol a síelésemről. Giovanninak amúgy sokkal jobb hozzáállása van, lehetne tőle mit tanulni; olaszos lazasággal síel, ahogy tud, jól érezi magát közben, az meg hogy a többiek mit gondolnak, vagy nem érdekli vagy nem mutatja, hogy érdekli. Irigylem emiatt.
Páran az ebéd után este 6 magasságában hazamentek, a többiek velem egyetemben még maradtunk és "még egy italra" beugrottunk a Hennu Stallba (tyúk- / kakasólra tudnám lefordítani, a híres-nevezetes utolsó bár és disco a pálya mellett, ahol általában mindenki részegre issza magát, majd ilyen állapotban lécre állva az utolsó 100 méteren a faluig elesnek és eltörik valamijüket). Na én nem ittam délután 2 óta semmit, de a többiek még jócskán töltöttek a garatra. Melanie volt még hasonlóan szolid mint én, mi józanul, vizet szürcsölve végig néztük, hogy a többiek mit - illetve mit nem - művelnek egy másik tudatállapotban. 😂 Elég vicces tud lenni, meg kell hagyni, lehet még szórakoztatóbb, mintha te magad is ittas volnál.
Végül mi Melanieval ötszöri elköszönés és "várjatok, mi is megyünk mindjárt" mondat után végül úgy döntöttünk, mi hazamegyünk besötétedés előtt. Így is volt, a kemény mag pedig este 10 körül ért le a faluba.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése