Bern és a Firstmahl

Alig hogy Zsófiék elmentek, rá 1-2 hétre meg tudott látogatni Viru is, így nem maradtam sokáig egyedül. Itt volt egy hetet, persze nap közben túrázgatott és dolgozott, én igyekeztem korán elszabadulni a munkahelyről, hogy az estéket effektíven együtt tudjuk tölteni. Hétvégén túráztunk egyet, de mind a hadi rokkantak, rajtam a sok túlóra jött ki, és alig vonszoltam magam felfelé, Virunak meg a térde fájdult meg. Így a tervezett Grünsee helyett csak egy Sunneggát sikerült elérni, lefele meg térdkímélő üzemmódban levitettük magunkat a Sunegga Bahnnal.

Másnap indultunk haza, de útba ejtettük Bakiékat, hogy ne legyen durva, 13 órás egybe hazavezetés. Út közben beugrottunk Bernbe, Ueli és Szandra ajánlására. Mindketten el vannak ájulva, milyen szép ez a város, és: Igazuk van. Gyönyörű. Eddig nekem is a Top One. A belváros mint egy kis ékszerdoboz, a fő ékessége pedig a gótikus katedrális.

Nem maradtunk sokáig, mert a parkolási díj valami horribilis összegű, szóval ha idén még egyszer elmegyek, egy kicsit tüzetesebben megvizsgálni a várost, akkor biztosan vonattal. :) Nem, mintha lenne más opcióm, de ide érdemes is, mert olcsóbb, az tuti. :D

Ami hihetetlen élmény volt a héten, az az építkezésen a "Firstmahl". Ami annyit jelent, hogyha elkészül a tetőszerkezet, akkor az építtetők a helyszínen kis grill partyt tartanak az építkezésen dolgozóknak, tervezőknek, résztvevőknek. Kis késéssel, egy rövid 1,5 órára beugrottam, mert nem akartam sokáig egyedül hagyni Virukámat (persze dolgozott addig ő is), de hihetetlen jó érzés volt:

1., hogy várták, hogy jöjjek.

2., hogy szinte mindenkit ismertem, mindenkivel beszélgettem egy picit, sőt, már lassan protokollá válik, akár csak a főnökéknél. :)

3., hogy mindenki egyesével elmondta négy-hatszemközt (+2 a főnöké), mikor rákérdeztem, hogy: "Na, stimmeltek a méretek a terv és a valóság között? Minden rendben volt?"

És jött a válasz, hogy: "Igen, minden ok volt, szuper precízen megrajzoltad, szép munka!" Vagy "Jaaa, hát a te terveidben sosincs hiba!" Stb...

Viru is tanúsíthatja, hogy olyan extázisban értem haza, hogy azt leírni nem tudom. Amikor dolgozol, túlórázol, a többiek meg néha én sem értem, mi a fenének ölök bele ennyi plusz energiát, és mire pont elbizonytalanodnál magadban, paffff, jönnek, nem is jönnek, ömlenek a dicsérő szavak olyan emberektől, akik tízen évek óta csinálják a munkájukat, és hát hadd ne mondjam, első találkozáskor látszólag feltették a kérdés maguknak: "Ez a kis csaj meg mit keres itt?!"

Fantasztikus elégtétel volt számomra, nemcsak a szavak, hanem a tekintetek. Amikor látod, hogy megismernek, megismerik a munkádat, és ezek után máshogy néznek Rád. Van a tekintetben tisztelet és elismerés. Az, ami sosem hazudik. Az, ami hihetetlen sokat számít. Nekem. :)

Aztán visszatérve a kis utunkra, az otthon töltött két hét "nyaralás" javarészt munkával telt, de jófélével. Átvettük a lakást, átírattuk a nevemre a szolgáltatói szerződéseket, elkezdtük szétbombázni a lakást. Lassan ott tartunk, hogy a rombolási munkálatokkal készen vagyunk, és lassacskán el lehet kezdeni építkezni. :D Reméljük ez már kevésbé lesz ennyire fizikailag kimerítő és időigényes.

Ha már van normális kép, normális állapotokról, akkor természetesen teszek fel. :) De most jönnek a berni képek.