Büroausflug

Elég szemléletes

Nincs kedvem tervezni, így mesélek még egy kicsit.

Tegnap csapatépítő túrát tettünk svájci módra: ellátogattunk Svájc legnagyobb tömör beton duzzasztó gátjához, ami számokban kifejezve a következőt jelenti:

- 285 m magas

- az alján 200 m széles (a szerelő-, kontrolljáratokban mászkáltunk!)

- 6 millió tonna betont öntöttek ki

- 6 év alatt (1955-61)

- 400 millió köbméter vizet tárol

Ready to go

A méretek emberi aggyal majdhogynem felfoghatatlanok. Maga a hely 2 óra kocsiútra van Zermattból, Sionig el kell menni, majd egy másik völgyben ismét fel a hegyre. Ez a víztározó a környék összes tavát, patakját összegyűjti, még Zmuttból és Staffelből is 30 km-es alagúton idevezették a vizet, hogy áramot termeljenek ipari mennyiségben.

A duzzasztó gát amúgy a vízszint s egyben a nyomásváltozással együtt 11 cm-et mozog a legfelső pontján. A víztározó tó 5,3 km hosszú és 227 m mély. De elég is ennyi. A lényeg, hogy naaaaagy. Ha valakinek még sem volt elég, akkor:

https://en.wikipedia.org/wiki/Grande_Dixence_Dam

A saláta

Szóval elindultunk reggel 7-kor, fél 9-kor kávészünet Sionban, ahol mint kiderült, találkoztunk az új gyakornoksrác apukájával, aki egyben az egész erőműnek a vezetője (hoppá). Ő vitt minket végig a kontrolljáratokon, és mesélte el, hogy működik az egész rendszer. Miután kiértünk a vezetett sétáról, elindultunk fel a hüttébe, ahol várt minket a finom ebéd....

...de Svájciában nem adják azt olyan könnyen, azért fel is kell mászni. :D A gát teteje valahol 2300 m magasságban van, a hütte pedig 2662 m-en. A szintkülönbség nem vészes, csak az a tény, hogy lezárt úton sikerült a hüttéhez eljutnunk. A többieket nem nagyon izgatta, engem sem az, hogy le van zárva, hanem az, hogy fele útvonal hatalmas szikladarabok egymásra hantolásából állt - vagy inkább ahogy épp legurultak és ott maradtak -, vizesek, mert persze reggel esett az eső, naná hogy csúsznak, és of course mellettünk a 200 méteres szakadék. Juhúúú, lehet, hogy őshonos kollégáknak ez teljesen nyilvánvaló, hogy sima sportcipőben, zsebre vágott kézzel átugrálunk rajtuk, mintha aszfaltút volna, de nekem az adrenalin szintem az egekben volt.

A desszerttál

Már a udvariasságról is beszélgettünk Barbarával, hogy a magyar férfiak valahogy sokkal lovagiasabbak, megvárják ilyenkor a remegő lábú hölgyeket, nehogy bajuk essen, esetleg kezüket nyújták stb., na itt ilyentől nem kell félni. Arno, Ueli és én előre mentünk, hogy szépen komótosan mehessünk.

De mikor Hänggiék utolértek minket, pont mögöttem megcsúszott, még szerencse, hogy ott voltam előtte a kis lassú tempómmal, és elkaptam, nehogy lezúgjon az említett 200 méter aljára. A következtetése mi volt?! :D Orsi, megmentettél és a szemüvegemet is! :D Aztán mintha mi sem történt volna, egy kanyarral kikerült és száguldozott tovább. Egyedül Ueli és Alexander voltak olyan kedvesek, hogy az én kis unalmas csiga tempómban jöttek, és megvártak. Hiába állítólag "edzett" az ember, ők úgy mennek felfele, mint ahogy én a városban sétálok. Most vagy a tüdőmnek nincs alapból akkora kapacitása, vagy csak mert nem itt nőttem fel, de hogy lehet az, hogy én lihegek, ők meg nem. No mindegy, ezt már tényként elfogadtam, attól még küzdök és próbálkozok, mert a látványért megéri, de túrázni nem velük fogok menni. :D Úgyis csak lobognék utánuk.

Túrateam balról jobbra:
Franziska, Ueli, Sandra, Alexander, Hänggi, Andreas, Rouven

A teljes team balról, tehén előtt :)
(Nem illik, de ott állok) én, Sandra, Alexander, Arno, Hans-Jörg;
tehén mögött: Franziska, Barbara, Andreas, Rouven, Ueli és Hänggi

Felértünk a Hüttéhez. A többiek már az előételből csemegéztek, már majdnem meg is száradtak, de sikerült az első pohár bor előtt odaérnünk, hogy végre magyar tradícióknak megfelelően a finom alma pálinkát meg tudjam velük kóstoltatni, még evés előtt. Nem tiltakoztak, sőt örültek is neki, Franziskán kívül mindenkinek ízlett. Megérkezett Barbara és Sandra is, már teljes volt a csapat, így nekiláttunk az ebédnek.

A duzzasztó gát

A gátról a völgy fele nézve

Az ebéd egyszerűen fantasztikus volt. A saláta vagy grillezett sajttal vagy tofuval volt tálalva, a mai napig nem tudom eldönteni, de mindegy is, mert a málnás szósszal valami isteni volt. A főétel szarvasragu polentával, vörösborban párolt körtével és kelbimbóval. Mennyei eledel. Na, itt már úgy jóllaktam, hogy a desszerttál amit elém pakoltak, abból kizárólag a vanília krémet meg a kis darab kajszis sütit tudtam letuszkolni a torkomon, és pack, készen voltam. Volt még rajta valami helyi, hegyi schnaps, na az borzalmas volt, narancs limoncelloval, ezeket elajándékoztam, kávé, kávés krém, ezek megmaradtak, valami mini süti, fura állagú, meg egy toblerone, ezt meg elcsomagoltam ínységesebb időkre. :D

Gátról a tó fele nézve

Evés, szusszanás, aztán indulnunk is kéne vissza. Hans-Jörg terepjáróval ment, Barbara Arnoval a rövid úton vissza, a többiekkel mi pedig az ajánlott, kis kerülő útvonalon. Na, a kis kerülő tartalmazott még 200 méter felfele menetelt, meg + 5-6 km-t. A baj, a telehassal felfele volt, nem a méterek. De túléltük, és mennyire megérte... A kilátás valami eszméletlen gyönyörű volt. A végén már nem is érdekelt, hogy teljesen lemaradok tőlük, mert folyamatosan csodálni akartam a kilátást, de ilyen tempóval csak a cipőm orrát tudom bámulni. Még jó hogy nálam volt a pálinka, így amikor megszomjaztak, csak megvártak. :D

Visszaértünk 5 körül, 7-re jött a taxi, addig természetesen boroztunk. Hogy nehogy kiszáradjanak, a taxiútra is magunkkal vittünk két üveg bort. :D Este 10-re, hulla fáradtan, élményekkel teli értünk haza. És most a szövegelésem helyett jönnek a képek. :)

Út közben

Szintén

Környező hegyek